Animal print újratöltve

Azt már tudjátok, mit gondolok az animal printről: a végzet asszonyainak és a dögös csajoknak elemi tartozéka, kicsiben, persze, minden nőnek jól áll. Sőt, lehet, így egy kicsit ellopnak az említett kategória irigyelt légköréből. Túlzás nélkül évezredek óta a hatalmasok kedvence az animal print, ezért veszett ki elég sok nemes állatfaj, s került veszélybe még több – például a tigrisek. :) A 20. századig csak eredetiben viselték: drága prémként, s minél ritkább fajtól származott a selymes, puha szőrme, annál drágább volt, így aztán csak a legkivételesebbek hordták – királyok például. Napóleont hópárduc-prémmel szegélyezett bíborpalástban is ábrázolták – nem ez a legismertebb portréja, egy kicsit Krisztushoz hasonlít, s ez már a propagandához oly jól értő császárnak is merész volt. A múlt század kezdetével, ahogy egyre performánsabb lett a textilipar, felfedezték, hogy nem kell a szegény állatokat megnyúzni, elég, ha bundájuk gyönyörű mintázatát különböző technikákkal a textiliákra nyomtatják. Valahogy így született meg az animal print. A 70-es évekre, a pop arttal és Diane von Furstenberggel nőtt világhírűvé – mindenki animal print ruhát akart, mert a csinos, német arisztokrata divattervező egészen jól festett saját kreációiban. A 80-as évek diszkó világával tovább hódított ez a minta, mára már legalább annyira forgalomban van, mint a kockás ing, a pöttyös szoknya, a csíkos blúz. Megosztja a nőtársadalmat: fele ebben hódít (Bridget Jonesnak is animal print slipben volt a legnagyobb fogása), fele pedig pedig messze elkerüli.

Pedig egy elegáns, szinte visszafogott animal print fülbevaló szó szerint megkoronázza a viseletet – és nem csak az esti szerkóhoz vagy a formális viselethez talál. Tagadhatatlan, hogy a nőies stílus természetes közege az animal printnek, az elegáns is közel áll hozzá, a többihez meg a mi fantáziánkon múlik, miként társítjuk. A csepp alakú, arany csillámos animal print fülbevalónak egyik nagy előnye a mérete: színházba, ünnepi vacsorára, esti partira elsőosztályú. Fekete mély dekoltázsú maxi ruhában, arany színű levéltáskával, magassarkú szandállal, a fülbevalóval könnyen az estély királynőjévé választhatnak.

Összeállításomban a kiegészítők erősítik a ruha alkalmiságát. Az öltözék minden eleme a nőiességet hangsúlyozza, szó szerint dögös, mintha egy Oscar-gálára készülnék. De ugyanez a ruha és ugyanez a fülbevaló egy lapos talpú fekete gladiátor szandállal és egy casual válltáskával egyszerűvé válik, bátran megjelenhetsz így bármelyik késő esti mozivetítésen, popcornos, csajos kiruccanáson.

Azt hiszem, ez példázza legjobban a cseppalakú animal print fülbevaló „képlékenységét”. Szabadtéri koncertre (ha a zenei stílus lehetővé teszi), hétvégi esti szabadidős programokra lapos talpú cipővel, sötét midi ruhával és a most divatos szalagos – western stílusú táskával társítom a titokzatos animal print fülcsit.

Mini ruhához is jól talál. Fekete horgolt ruhával, platform szandállal, fekete válltáskával egy laza vacsorán vettem részt. Utána nagyon fiatalos buliba voltam hivatalos, s szerelésem ott is állta a sarat.

:) …. Nem tagadom, leginkább feketével, barnával szeretem társítani ezt a fülbevalót, s főleg esti rendezvényekre, alkalmakra viselem. Mindez azonban korántsem jelenti azt, hogy munkahelyre, városi szaladgálásra nem alkalmas az animal print – különösen olyan kis mértékben, mint ahogyan én viselem. Egyik kedvencem egy nagyon is minimál szerelés – félhivatalos alkalmakra, munkahelyre.

A bokáig érő, élre vasalt nadrág, a fehér-fekete csíkos ing, a minimál papucs androgünné, nemtelenné tesz. Ezt a yang túltengést az animal print fülcsi billenti helyre. Shorthoz és fehér inghez is társítottam animal print fülbevalót.

Ebben az esetben az aranyos-barnás fülcsi nincs egyedül: a cipőm is animal print, de szürkés arányalatokban. A fülbevaló színvilága a nadrág aranybarna díszítővarrására, a táska aranyszínű csatjára válaszol. A cipővel pusztán a mintázat stílusában harmonizál. Ettől dinamikus az outfitem. A nőies/szexi jegyekről a nadrág és a fülcsi gondoskodik.

A fekete mellett farmerrel kombinálom leggyakrabban az aranyban játszó animal printet. Mini ingruhával, fapapuccsal, piros, vidám shopperrel már rég nem elegáns és nem alkalmi a cseppalakú fülcsi. Felveszi a casual viselet laza hangulatát, de megőrzi nőiességem.

Délutáni, városi szereléshez is talál a cseppalakú animal print bizsu. Sárga maxi ruhához, aranypántos bőr szandálhoz, animal print levéltáskához és farmer dzsekihez!!! társítottam.

Nekem ez az egyik kedvencem. A farmer teszi hétköznapi viseletté, a fülcsi, a clutch és az aranypántos szandál rafinálttá varázsolja a sárga maxi ruhát.

Bármilyen esős és hideg is a tavasz, mégiscsak a nyárba lépünk. A könnyű ruhák, rövidnadrágok, szandálok mellett most van igazán ideje a szafarinak is (mármint a stílusnak).

A cseppalakú animal print fülbevaló márcsak a stílus miatt is jól illik a fakózöld jumpsuithoz, a velúr táskához és a platform szandálhoz. Akárcsak annyiszor, most is ettől lesz elegánsan dögös a sportos szerelés.